Foglaljon most!

Modify/Cancel Reservations

Siena környéke

Siena környékén kirándulva a toszkán régió számos apró gyöngyszemét fedezhetik fel az érdeklődők. Ezek közül legismertebb a Sienától északnyugatra fekvő, varázslatos San Gimignano, melyet Olaszország „középkori Manhattanjének” is neveznek, köszönhetően annak, hogy a dombtetőre épült település egyedülálló módon teljes épségben megőrizte középkori jellegét, épületeit, városfalát, s mind a 13 tornyát. Történelme az ókorig nyúlik vissza: a Kr.e. 3.században alapították az etruszkok, jelenlegi nevét pedig a 10.században kapta Szent Geminianus püspökről, aki a legenda szerint csodás módon védte meg hazáját Attila hunjainak támadásától. San Gimignano több mint 30 történelmi film forgatásának adott otthont, köztük olyan híres alkotásoknak, mint a hét Oscar-díjat nyert Szerelmes Shakespeare, vagy a Zeffirelli által rendezett Tea Mussolinivel.


Hasonlóan történelmi filmek helyszíne az 5 km-rel odébb elterülő Monteriggioni, melynek Dante név szerint állít emléket az Isteni színjáték Pokoljában („mint Montereggion csúcs ahogy van / nagy tornyok koszorújával körözve: / úgy tornyosodtak a nagy Kútból ottan, / féltesttel körben kinyúlva fölötte / az iszonyú Gigászok, kiket égből / Juppiter most is fenyeget dörögve.” [Babits Mihály fordítása]). A várost a sienaiak építették a 13.század első felében, hogy erődítményként szolgáljon a firenzeiek ellen vívott, több évszázados háborúban. Kb. 570 méter hosszú városfala, illetve a hozzá tartozó tornyok és kapuk érintetlenül fennmaradtak, ahogyan hangulatos, régmúlt időkbe kalauzoló piazzái, román és gótikus stílusú templomai és lakóépületei.


Mindenkinek, ám a reneszánsz irodalmat kedvelőknek különösen ajánljuk, hogy Sienából hazafelé álljanak meg Certaldóban. Itt élt ugyanis családjával a híres humanista, a Dekameron szerzője, Boccaccio, egészen 1375-ben bekövetkezett haláláig, s itt is helyezték örök nyugalomra. Háza ma múzeumként várja a látogatókat, korhű berendezéssel, és számos Boccaccióhoz és a Dekameronhoz kapcsolódó művel, emléktárggyal. A város főterén szobor őrzi az író emlékét.

Certaldo gazdag programkínálattal csábítja a turistákat, a legjelentősebb rendezvény a nyáron szervezett, öt napig tartó Mercantia, mely egy nagyszabású, nemzetközi utcaművészeti fesztivál. A város különböző pontjain megtekinthető színielőadásokon kívül mutatványosok, tűznyelők, kötéltáncosok, énekesek bűvölik el a látogatókat, valamint művészeti installációk és kézművespiac színesítik a várost. 

Casa Boccaccio:

Nyitva tartás:

Április-október: 9.30-13.30 / 14.30-19.00

November-március: 9.30-13.30 / 14.30-16.30

Zárva: minden kedden

Belépődíj: 6€ (a Casa Boccacción túl a Palazzo Pretorióba és a Museo di Arte Sacrába is érvényes) 


Mind a művészettörténet, mind a regényes, elhagyatott helyek rajongói számára érdekesek lehetnek a Sienától kb. 30 km-re délnyugatra található San Galgano apátság maradványai. 


Az 1218 és 1288 között emelt San Galgano apátság az első toszkánai gótikus templom volt, építtetői Frosinone környékéről érkező cisztercita szerzetesek. Azért esett erre a helyre a választásuk, mert megfelelt a ciszterciták "földrajzi igényeinek", melyek szerint folyók, erdők, művelhető földek és fontos utak közelében telepedtek le. A San Galgano hitközség fontos személyiségeknek adott otthont, egészen addig, amíg az 1329-es éhínség, az 1348-as pestisjárvány, majd a különböző katonai csapatok fosztogatásai súlyos csapást nem mértek rá. Később az apátság és környéke zsoldosbandák pusztításának esett áldozatul; végül a 15.század végén a megmaradt szerzetesek átköltöztek Sienába. 1786-ban villám csapott a harangtoronyba, és az ráomlott az apátság tetejére. A templomot végül 1789-ben leszentelték.

Az apátsághoz tartozó, fennmaradt kápolnában Ambrogio Lorenzetti Szűz Mária életét bemutató, 14.századi freskói tekinthetők meg.

Az épülettől egy kis ösvény vezet fel a kör alakú, egykori remetelakhoz (Eremo di Montesiepi), ahol az apátság névadó szentje, San Galgano élt a 12.században. A Galgano Guidotti nevű nemes lovag azután vonult remeteségbe és szentelte életét Istennek, hogy Szent Mihály arkangyal kétszer is megjelent álmában. Az Eremóban kialakított templomban található San Galgano egyetlen csodatételének tanúbizonysága: egy több mint 800 éve a sziklába ékelődött kard. 

Nyáron, szikrázó napsütésben vagy alkonyatkor a hely elragadó látványt nyújt; a csend, a jó levegő és a természet közelsége pedig külön adalék.

Nyitva tartás:

Áprilistól októberig: 9.00-19.00 (ünnepnapokon 9.00-20.00) Novembertől márciusig: 9.30-17.30 (ünnepnapokon 9.30-18.30) Eremo di Montesiepi: minden nap 9.00-től napnyugtáig. 

Belépődíj: teljes árú: 2€, kedvezményes (18 év alattiaknak, 65 év felettieknek, 4 vagy több tagú családoknak): 1,50€ 6 éven aluli gyermekeknek és mozgáskorlátozott látogatók kísérőinek a belépés ingyenes.


Sienától délkeletre fekszik a Crete senesi nevezetű, fölöttébb szép és jellegzetes látványt nyújtó tájegység. A terület a talajt alkotó agyagról (a crete szó olaszul agyagot jelent) kapta nevét, amely a talajban jelenlévő kősóval és gipsszel keveredve jellegzetes, szürkéskék (gyakran holdszerűként leírt) árnyalatot kölcsönöz a tájnak. A talaj összetételét a pliocén időben (2,5-4,5 millió évvel ezelőtt) a Crete Senesit borító tenger üledéke eredményezte.

A szelíden hullámzó dombokból álló, kietlen táj egyöntetűségét vízmosások, meredélyek, magányos tölgy- és ciprusfák, valamint egymástól nagy távolságra lévő majorságok törik meg. A terület az agyagos földnek köszönhetően nagy gyakorisággal előforduló fehér szarvasgomba terjesztéséről is híres, melynek tiszteletére a környéken különböző sagrákat (gasztronómiai fesztiválokat) is rendeznek.

A Crete Senesi területén álló legjelentősebb épület a Monte Oliveto Maggiore-i apátság.

Az Asciano településhez tartozó, mai napig működő Monte Oliveto Maggiore -i Szűz Mária-apátságot a bencés rendhez tartozó Fra’ Bernardo Tolomei alapította a XIV. században. A jámbor életű szerzetes 1348-ban hunyt el a nagy pestisjárvány betegeinek ápolása közben. 2009-ben szentté avatták.

A komplexum építése 1393-tól 1526-ig tartott, majd a XIX. században teljeskörűen restaurálták. A gyönyörű környezetben, egy ciprus-, tölgy- és fenyőerdő közepén található apátsághoz egy középkori palazzón és egy felvonóhídon át vezet az út. A klastromon, a templomon, a refektóriumon, a könyvtáron és a patikán kívül egy négyszögletű, lőréses védőfallal és csipkézettel ellátott erődtoronnyal is rendelkezik; valamint egy 16. századi halastó és a patikához tartozó egykori botanikuskert maradványai is megtekinthetők. Belső tereit a toszkán trecento és quattrocento művészeinek (köztük Sodoma és Della Robbia) lenyűgöző fal- és táblaképei, domborművei díszítik. 

Nyitvatartás:

Nyári időszakban: 9.15 – 12.00 / 15.15 – 17.00

Téli időszakban: 9.00 – 12.00 / 15.00 – 18.00

Vasárnap délelőttönként 12.30-ig tart nyitva.

A belépés ingyenes. 


Vissza a Látnivalókhoz

Kérjen tőlünk információt


Látnivalók

  • Gasztro rendezvények és távolabbi kirándulások

    Vendégeink figyelmébe ajánljuk a főként nyári időszakban szervezett ún. sagrákat, azaz a... »

  • Cinqueterre

    Meseszép turisztikai célpont a Ligúr-tenger partján fekvő Cinque Terre (neve magyarra... »

  • Kirándulás a toszkán vidéken

    Szállodánktól mindössze 5 km-re található a hosszú történelmi múltra visszatekintő... »

  • Lucca

    A rendkívül gazdag templomépítészete miatt „száz templom városának” is nevezett,... »

  • Siena környéke

    Siena környékén kirándulva a toszkán régió számos apró gyöngyszemét fedezhetik fel az... »

  • Siena - Hotel Monna Lisa a Vinci
    Siena

    Siena egy csodálatos toszkán város, amely művészeti örökségéről és a híres... »


Ezt mondják rólunk

  • “Kiváló szálloda”

    Márciusban szálltam meg ebben a nagyszerű, tiszta és új hotelben, amelyről semmi rosszat nem lehet írni... A személyzet nagyon kedves és vendégszerető, egy remek éttermet is javasoltak nekünk, ahová ők is gyakran járnak. Ajánlom mindenkinek, aki Vincibe jön, áraik rendkívül kedvezőek.

  • “Kiváló szálloda”

    Márciusban szálltam meg ebben a nagyszerű, tiszta és új hotelben, amelyről semmi rosszat nem lehet írni... A személyzet nagyon kedves és vendégszerető, egy remek éttermet is javasoltak nekünk, ahová ők is gyakran járnak. Ajánlom mindenkinek, aki Vincibe jön, áraik rendkívül kedvezőek.

  • “Kiváló szálloda”

    Márciusban szálltam meg ebben a nagyszerű, tiszta és új hotelben, amelyről semmi rosszat nem lehet írni... A személyzet nagyon kedves és vendégszerető, egy remek éttermet is javasoltak nekünk, ahová ők is gyakran járnak. Ajánlom mindenkinek, aki Vincibe jön, áraik rendkívül kedvezőek.